A hétvégén újabb hegytetőre kapaszkodtunk fel, ezúttal Attilával. Trento és a tőle nyugatra fekvő Caldonazzo-tó közt emelkedik 1738 m magasba a Marzola.
A hegy erősen bordázott, sziklás hasadékok szabdalják a felső egyötödét, így 1500 m környékén ki is keveredtünk az erdős részről (fenyvesekkel nem találkoztunk, ahhoz ez túlontúl napos vidék). Innen, a sziklaszirtes kiemelkedésekkel tarkított cserjés, kopár táj fölé úgy 250 méterrel emelkedik a tető, ami az utolsó 100 méteren legnagyobb meglepetésünkre kizöldül.
A tetőről nagyszerű kilátás nyílik minden irányba, persze a legszebb nyugat felé, a Brentai dolomitokkal, mögöttük az Adamelloi- hegységgel (jócskán 3000 méter feletti csúcsokkal (az Adamello 3539 m), délre légvonalban 5 km-re már-már átlátni a Vigolanara mászókra (Becco di Filadonna 2150 m).
Innen ereszkedtünk két és fél órán keresztül a tópartra, ahol a szokásos fogadott minket: feleség (már akinek), egyszemélyes kismama klub, fürdés, gitár, jó társaság, kánikula. Ha nem csal a szimatom, lassan megérek egy 3 x 800 méteres csúcsra is, oly sok energiám maradt még úszni.
A hétvégén kiműveltem magam testvérexpedíciónk baklövéseiből (magyarok a világ nyolcezresein), nagyon tanulságos, mennyire nem szabad újságírói attitűddel fent lenni több ezer méter magasan, mennyire nincs helye a legapróbb túlzásoknak sem az élménybeszámolókban, milyen könnyen "éket lehet verni" a csapattagok közé egy-két eleresztett pesties dumával. Bizonyos tengerszint feletti magasságban nem ülnek a poénok, ezt a tanulságot a legkomolyabban beépítve, stílust váltok. Marad a rideg és tényszerű tájékoztatás, folytatódnak az újabb embertelen 800 méteres hegyzabálások, ne maradjatok le róla.
Magyarok a világ nyolcszázasain.
Tamás
Néhány kép:
1500 méterről a csúcs
Két marcona egy Marzola
Pont nem a havas hegyekről készült kép, de ezen szebbek a felhők.
